Elnyeli majd a Napot
Trish belefeledkezve simított a fekete
tincsek közé, beszívta a jázminillatot, és végignézett az előtte ülő, karcsú
nőn. A kefével óvatosan kibontott egy csomót, aztán végigszántott a derékig érő
hajkoronán, a fürtök akár a kígyók, tekergőztek az ujjai közt. A
boszorkány-királynő karcsú lábai elővillantak a selyemruha alól. Trish
szeretett volna végigsimítani a barna bőrén, érezni a selymességét. A királynő
délelőtt mézes tejben fürdött. Miután felemelkedett a kádból, Trish egy puha törölközővel
felitatta a nő testről a tejcseppeket, aztán feladta rá a fekete ruhát. A
királynő maga helyezte fejére a gyémánttal terhes tiarát, aztán a fésülködőasztal
tükrébe pillantott. A szolgálólány visszafogott lélegzettel csodálta királynőjét,
mialatt az lassan felemelkedett. Minden mozdulata hatalmat és erőt sugárzott,
körülötte felkavarodott a levegő, vibrált a mágiától.
– Tégy rendet! – utasította Trisht a
királynő, ő pedig engedelmesen bólintott. Miután a királynő magára hagyta, hogy
a Birodalom ügyeit intézze, a lány egyedül maradt a szobában. Odalépett az
ágyhoz, lesimította a fehér lepedőt, felrázta és eligazgatta a selyempárnákat.
A szoba tömjénfüsttől nehéz levegője elbódította, ezért ablakot nyitott, hogy
fényt eresszen be. Útközben átszökkent az egyik márványkockán, amelyről jól
tudta, csikorog. Mikor mindezzel végzett, a fésülködőasztal elé állt. Egy
süldőlány pislogott vissza rá: alaktalan, formátlan, csupa csont és bőr. Hol
volt ő a királynő fenséges megjelenéséhez képest…! Csak egy szürke kisegér,
inak és izmok. Csutka hajához illesztett egy briliánst, megforgatta, és a fény
ezüstösen megtört az ékszeren. Sóhajtott, és óvatosan visszahelyezte a
briliánst a többi közé. Elrendezte a súlyos aranyláncokat és ékköves gyűrűket.
Dolga végeztével óvatosan becsukta maga mögött a királynő lakosztályának
ajtaját, de még utoljára körbepillantott; a keleti szél meglebbentette a
brokátfüggönyöket, a hatalmas hegyekre néző ablakokon. Feltűntek a fenyvesekkel
csipkézett bércek, és a szívét elfogta a vágyakozás. Mi lehet azokon a hegyeken
túl… Sokszor gondolta, hogy fecskeként végigcikázik az erdőkön, a tenger felé,
sőt még messzebb. Élményeket akart gyűjteni, hogy legyen mit felidézni öreg
korára. Amikor a királynő szolgálatába lépett, az minden emléket elvette tőle.
Trish ritka, tétlen perceiben hiába nyúlt a múlt felé, mintha ködben
bolyongana, csak nehéz, fehér üresség vette körül.
Megrázta magát, és leszaladt a konyhába.
A szakácsnők már az ebédre készülődtek.
Vastag, hurkás karjaik előbuggyantak a ruháikból, miközben aprították a
zöldséget vagy pucolták a szárnyasokat. Teljes némaságban. Senki sem mert mosolyogni.
A királynő nem szerette a nevetést. Szigorúan megtiltotta. Akinek az ajka akár
csak halványan felfelé kunkorodott, az megnézhette magát. A fehér
márványszobrok egyikeként végezte, amelyek a királynő sövénylabirintusában
bújtak meg. Asszonyok, lányok, földművesek, daliás hercegek pillantottak maguk
elé, halottan, hiába sütött rájuk a nap, vagy koptatta őket az eső, kőtestük
örök mozdulatlanságba merevedett.
Trish felemelte az egyik lábas fedelét:
gőz csapott az arcába, nehéz illatok – készült Ahab ebédje. Az egyik szakácsnő
rosszallva nézett rá, de nem hessegette el. Trishnek mint a királynő
szolgálólányának, mindent szabadott. Felnyalábolt egy ölnyi fát, megrakta vele
a fűzfavessző kosárkáját, és jókedvű, könnyed léptekkel felkaptatott a nyugati,
karcsú torony legtetejébe. A legfelső szobába zárták Ahabot. Megannyi a
hidegtől síkos lépcsőfok vitt felfelé, kígyóként tekergődző folyosón, és ezt az
utat Trish egy nap többször is megtette. Egyedül hordta fel az élelmet, a fát –
más nem léphetett a férfi szobájába, csak ő és a királynő. Mikor megérkezett,
kihúzta magát, megvárta, míg újra egyenletes lesz a légzése, közben a kosarat
az ajtó elé tette, hogy elrendezhesse a ruháját: kicsit leporolta, majd rövid
tincseit a füle mögé simította. Elképzelte, hogy a hajába tűzi a királynő egyik
ékét, és úgy látogatja meg Ahabot.
Bekopogott, és nem kapott választ, de
Trish már megszokta, hogy a férfi magába fordulva éli tétlen napjait. Belépett
a szobába, cipelve a fával megrakott kosarat is. Odabent nyirkos meleg fogadta,
Ahab pedig szokott helyén, a kandalló melletti karosszékben üldögélt, a lehető
legközelebb húzódva a tűzhöz. Trish egyszer rajtakapta, hogy a férfi egészen a
tűz fölé görnyed, és már attól tartott, Ahab megégeti magát.
Trish a kandalló elé térdelt, és jól
megrakta fával a tüzet. A lángok éhesen falták a fahasábokat, pattogva
csámcsogtak, szikrákat köpve. Trish félve felpillantott az előtte ülő férfira,
aki ma még sápadtabbnak tűnt, mint általában. Sötét tekintetében visszacsillant
a tűzfény. Fekete hajába túrt, és behunyta a szemét, mire Trish elszégyellte
magát, és elkapta a pillantását. Felpattant, és az ablakokhoz rohant, már éppen
el akarta húzni a függönyöket, amikor a férfi rászólt:
– Hagyd úgy! – Trish már tudta, hogy
Ahab nem szenvedheti a hó látványát. De azért megpróbálkozott…
– Igen ám, de ma odakint melegen süt a
nap, és azt szereted…
– Mit nekem ez a bágyadt napfény. Semmi.
– Ahab megpróbált felállni, aztán visszarogyott a székébe. Trish ezen mindig
elcsodálkozott: Ahab erős, izmos férfinak tűnt, ereje viszont annyi sem akadt,
mint egy beteg öregnek. Gyanította, hogy a királynő varázslata lehet a bűnös.
Átkot szórt a saját férjére is. – A királynő jókedvében van ma? – kérdezte
Ahab.
– Úgy láttam, igen – bólintott Trish,
bár jól tudta, a királynő sosincs jókedvében. Közben pakolászásba fogott, az
előző esti vacsora tányérját a kosarába tette. Igyekezett elkerülni Ahab
tekintetét. A királynő figyelmeztette már rá, ne sokat nézegesse a férfit, mert
az megbabonázhatja.
– Hogy megnőttél, te lány – mondta neki
a férfi kedveskedve. Trish megmerevedett a mozdulatban, de csak egy
lélegzetvételnyi időre, utána kapkodva folytatta a rendrakást. Érezte, hogy
arcába szökik a vér.
– Mindjárt kész az ebéded – hadarta, és
kimenekült a szobából, az ajtót becsapta maga mögött, majd hátát a hideg fának
vetve fellélegzett. Kalapált a szíve, mint egy kisegérnek, aki csak épphogy
megmenekült a kígyó elől.
Elindult lefelé a lépcsőn, útközben
azonban összetalálkozott a királynővel.
– Fenség – biccentett. A királynő ügyet
sem vetett rá, fekete ruha suhogása és édeskés illat kísérte az útját. Trishben
rothadt falevelek képe idéződött fel, közben félrehúzódott az asszony útjából.
Várt. Hallotta, hogy csapódik az ajtó. Aztán visszaóvakodott a lépcsőkön,
hegyezve a fülét. Beszélgetésfoszlányok szűrődtek ki a szobából, Trish
leguggolt a küszöb elé, és lélegzetét visszafojtva hallgatózott. Nem sokat
értett – már épp arra gondolt, hogy visszavonul a konyhába, és munka után néz,
amikor a királynő hirtelen megjelent előtte, és elkapta a nyakát.
– Hallgatózunk, hallgatózunk…? –
sziszegte, ujjai egy piton erejével tekeredtek Trish nyaka köré. A lány
megmerevedett, minden porcikája kővé vált, már azt hitte, a boszorkány
elátkozta. Csak a szíve dobolt megveszekedetten a mellkasában, és ebből tudta,
még nem varázsolták márványszoborrá.
– Hagyd azt a szegény lányt… – hallotta
Ahab hangját Trish, és szíve csordultig telt hálával.
A királynő elengedte, Trish a földre
zuhant. A boszorkány egy sötét viharfellegre emlékeztette Trisht, miközben
felemelte a kezét, és lekevert egy pofont Ahabnak. Az ékköves gyűrűje felsértette
a férfi arcát: a szeme alatt egy hosszú, vérrel teli seb tűnt fel.
– Te ebbe ne szólj bele – harsogta a
királynő. – Semmi közöd hozzá! – Odakint villámlott, mint mindig, ha a
boszorkány dühöngött.
Ahab elnémult, mintha fájdalom
torzította volna el a vonásait, Trish úgy látta, küzd valami ellen. A királynő
felé fordult:
– Ne bízz ebben az átkozottban! – mondta
neki a nő. – Nem törődik ő veled, sem senkivel. Gonoszabb, akár én vagyok. –
Aztán kihúzta magát, és ujjával megfenyegette a lányt. – Még egy ilyen húzás,
és nemcsak az emlékeid veszem el!
Trish sarkon fordult, és lerohant a
konyhába. Ott bevette magát a kamrába, és elbújt a krumpliszsákok és az
almakosarak mellett. A dohos levegő óvón ölelte körbe. Mindig itt rejtőzött el,
ha sírnia kellett. Figyelte a bal sarokban a kövér keresztespókot, amint napról
napra hízik, és a hálójában összeaszott legyek várják a sorsukat. Ahabot mindig
egy ilyen légynek látta. És néha magát is.
Délben ezüsttálcán vitte fel Ahabnak az
ebédet. Hallevest, majdnem nyers májat, friss tojással. A királynő csak ezt
engedte, hogy egyen. Semmi mást. Trish undorodva nézett végig a fogásokon,
pedig olyan régóta hordta fel az ebédet, hogy már nem is emlékezett, mikor
kezdett hozzá…
– Trish – suttogta Ahab kedvesen, amikor
belépett a szobába. A lány szeme megtelt könnyel, a férfi elé lökte a tálcát,
és már rohant is volna kifelé, amikor Ahab hangja megállította. – Nem gondoltál
még bele, hogy miért pont téged tűr meg maga mellett a királynő?
Trish megmerevedett, dehogynem, gondolt
erre sokszor. Kisvártatva becsukta az
ajtót, és a férfi felé fordult.
– Én tudom rá a választ, és azt is
tudom, honnan jöttél. Nem szeretnéd tudni?
– Nem akarok szobor lenni, kérlek, ne
szólj hozzám – hadarta, a feje hasogatott, miközben a férfi tekintete szinte
keresztüldöfte.
– Pedig szabadok lehetnénk, te meg én –
nyögte Ahab, és felállt. Trish úgy megdöbbent, hogy elfelejtett tiltakozni. A
férfi szeme alatt ott éktelenkedett a hosszú seb, mint egy karcsú, vörös kígyó.
Ahab odalépett, és végigsimított a lány arcán. Trish úgy érezte, a kandalló
lángjai közé vetették, és ott perzselődik.
– Nem, nem szabad – motyogta. – Tudom,
valami gonosz démon vagy. Érzem most is, hogy megbabonázol.
A férfi kacagott. Trish szíve kihagyott
egy ütemet, ilyen szemtelenséget, még hogy nevet! Hogy valaki így merjen dacolni
a királynővel…!
– Én démon, hát úgy nézek ki? Olyan
gyenge vagyok, mint a kihunyóban lévő parázs. – Ahab megtántorodott, és
visszahuppant a karosszékébe. – De ahogy a parázs, még én is lángra kaphatok,
és akkor kiszabadítom mindkettőnket. Ez az utolsó esélyem – gyorsan kijavította
magát – esélyünk, te lány. Egész eddig ehhez gyűjtöttem erőt, a királynő ma
sosem tudja meg, hogy itt jártál. Ennyi varázsom még nekem is maradt. Ha most
segítesz, akkor megváltozik az életünk. – Trish állát felszegve a tűzbe pillantott.
Dacolt a csábítás ellen. – Elviszlek a hegyeken túlra, megmutatom neked a hazám
– duruzsolta a férfi. – Ott annyi a homok, sáfrányszín dűnék, és perzsel a nap,
mint az igaz szerelem…
– Mit szeretnél, mit tegyek? – kérdezte
Trish, hangja akarattalan tört elő a torkából. Lelke, mint egy kalitkában
rekedt madár, megveszekedetten tiltakozott. De közben mégis szárnyalni vágyott…
– A királynő ellopta bőrömet, sok-sok
évvel ezelőtt.
– Hogy? – kérdezte Trish megrökönyödve,
a megidézett varázs szakadt ruhaként foszlott le róla. – A bőrödet…?
– Én egy nága vagyok, a királynő minden
varázslatát belőlem nyeri, amíg fogva tart. Nála a bőröm, nem tudok
visszaváltozni, de ha visszakaphatnám…
Trish sarkon fordult, és kimenekült a
szobából. Ügyet sem vetett a férfi kiáltásaira, csak futott lefelé. Egyszer
majdnem megcsúszott. Forgott vele a világ. Hát a királynő egy csaló, nem belőle
árad a mágia, hanem lopja! Egy tolvaj!
A kastély trónterme ma sokkal kisebbnek
tűnt, mint szokott. Máskor Trish úgy érezte, magába nyeli a hatalmas csarnok,
hogy a kupola rászakad. A tartóoszlopok faragott arcai könnyezni látszottak.
Besüvített a szél, a királynő pedig magányosan ült a pulpitusa tetején. Ujjbegyeivel a homlokát masszírozta, arca
eltorzult. A ruhája a fényben elvesztette sötét lángolását, a nő tartása
meggörnyedt, fáradtan ejtette karját ölébe.
Trish elóvakodott, és közben bevallotta
magának, amit eddig sosem mert, csak titkon dédelgette az érzést: ő szereti
Ahabot. Egész múltját halott-fehér, hideg hómezőként képzelte el, amelyen
egyedül ez a tétova szeretet tudott keresztülhatolni. Rájött: nem bírja tovább
elviselni, hogy a férfit szenvedni lássa. A keze ökölbe szorult, céltudatosan a
keleti szárny felé fordult. Lépteinek visszhangja kísérte csupán és az
elhatározás: most az egyszer bátor lesz!
A királynő ajtaja előtt megtorpant. A
lakosztály mint kedves ismerőst köszöntötte, ahogy belépett. Trish kutatva
térült és fordult, elhaladt az ágy mellett, elfeledkezve a nyikorgó
márványlapról, mire az felnyögött, amikor rálépett. Lehajolt, és ujjaival
végigtapogatta a márványlapot, megkocogtatta. Körbepislantott, és tekintete
megállapodott a kandallóhoz támasztott piszkavason. Különös nyugodtság
uralkodott el mozdulatain, ahogy felemelte a szerszámmal a nehéz, hideg követ.
Apró, de mély és sötét üreg nyílt meg előtte, a fehér márványpadlón kerek
szemnek tűnt, miként riadva mered Trishre. A lány vett egy mély levegőt, és kezét
óvatosan bedugta a sötétségbe. Elképzelte, hogy rágcsálóhoz vagy tekergődző
százlábúhoz érnek az ujjai. Várta, hogy a királynő berúgja az ajtót… Ehelyett nyirkos,
csúszós anyagot tapintott, amelyet aztán lassan kihúzott az üregből. Sárga és
sötét pikkelyek villództak a szoba fényében, ahogy Ahab bőre elhagyta a
börtönét. Trisht rádöbbent, mit tett, és hirtelen úgy megszorította hideg,
szelvényes testével a félelem, akár egy óriáskígyó. Levegőt kapkodva az ajtó
felé fordult.
A királynő a küszöbön állt,
hajkoronájába őszes tincsek vegyültek, arca megráncosodott.
– Lányom… – suttogta, és kinyújtotta a
kezét kérlelőn –, add azt nekem vissza.
Trish megrázta a fejét, és hátrálni
kezdett, mert a királynő közeledett, az arcán tekergődző gilisztáknak tűntek a
ráncok. Trish felpattant, és átszökkent az ágyon, a királynő lassan,
vánszorogva tudta csak követni.
– Trish – kiáltotta –, ezzel mindnyájunkat
megölsz! – De ő kijutott a szobából. Ahab ott állt, a folyosó végén, és csak
nézte őt, mintha fel akarná falni. Trish rájött, hogy a kígyóbőrt akarja, ezért
odafutott, és a férfi kezébe nyomta. Ahab magához szorította a bőrt, és Trish
érezte, hogy előtte sosem tapasztalt módon a férfi teste ontja magából a
forróságot.
– Hess innen – mondta neki Ahab. – Menj
innen, amíg nem szólok, hogy jöhetsz.
A lány bólintott, és félrehúzódott. A
kastély várfalához dőlt, és felhevült testének jót tett a sziklákból vájt falak
hidege.
– Triiiiiiish! – üvöltött a boszorkány.
– Elárultál…! A saját vérem…
Trish lehunyta a szemét, mintha ezzel
képes lenne kívül rekeszteni a félelemtől átitatott üvöltéseket. De az önként
vállalt vakságon is keresztülszűrődtek a furcsa hangok és a meleg. Fel kellett
pillantania.
Lángvirágok nyíltak a folyosón, és egy
hatalmas kígyó fürdött bennük, Ahab eltűnt, mintha sosem létezett volna. A
kígyó nehéz teste könnyedén siklott a márványpadlón, nyelvét ki-kinyújtva, hideg
hüllőszeme számítón szűkült össze. Trish fuldoklott a forróságban. Kesernyés
füstszag szállt a folyosón, mert a faliszőnyegek lángra kaptak. A kígyó eltűnt
a boszorkány lakosztályában, már csak farkának karcsú vége látszott ki, aztán
az is a vörös lángok közé veszett.
Egy sikítás hasított végig a palota
csöndjén – de senki sem sietett a gonosz boszorkány segítségére. Néhány
szolgálót ugyan látott Trish, félve és idegesen, de aztán ugyanolyan gyorsan,
ahogy jöttek, el is nyelte őket a folyosón gomolygó füstfelhő. A tűz lassan
lenyugodott és visszahúzódott, mint egy jóllakott ragadozó, elcsendesedett.
Trish a királynő lakosztályához óvakodott, és benézett az ajtón. A hatalmas
nága összetekeredve feküdt a baldachinos ágyon – hasa kövéren dagadt, mintha
vemhes lenne. Trish a szája elé kapta a kezét, hogy ne kiáltson. A kígyó gyomra
meg-megremegett, mintha valaki belülről kaparná a falát. A nága felé kapta ék
alakú fejét, mire Trish mégis felsikított. Bevágta az ajtót. A félelem
örvényként rántotta magával, nehéz és sötét brokátfüggönyként temette maga alá.
Talán elájult, talán meghalt. Mind mélyebbre zuhant a múltjában, miközben
emlékeit homokszemekként kapta vissza.
Kislányként
játszik a kastélyban, mindenki fél tőle. Anyja napról napra hatalmasabb, erős
varázslóvá válik, és úgy lesz mind szívtelenebb és könyörtelenebb. Aztán egy
nap meglesi, ahogy anyja az ember Ahabon lovagol, meztelenül, a baldachinos ágy
közepén, zilálva, a gyönyörtől eltorzult arccal… És az átok, amelyet anyja büntetésként szór
rá, hogy felejtsen el mindent, mert ahogy mondja Ahab: – „A túl korán
megszerzett tudás veszélyes…”
Trish a földön tért magához, a fogai
összekoccantak, kintről a telihold fénye sütött az arcára. Anyja szeretete is
olyan volt, akár ez a fény – gondolta Trish –, túlvilági és minden melengető érzéstől
mentes. Csak bágyadt, szűrt ragyogás az éjszaka sötétjében. Feltápászkodott, és
kilesett az ablakon: jól látta a holdverte kertet, és hogy a sövénylabirintusban
emberek bolyonganak. Anyja meghalt, és az átkai is vele enyésztek, a szobrok
feléledtek a kertben, és megpróbáltak kikeveredni a mágikus útvesztőből, amely
azonban kígyó módjára tekergődzve sosem engedte ki őket bendőjéből.
Trish beóvakodott a szobába, odabent
Ahab feküdt az ágyon, meztelenül. Emberi testén nem látszott, hogy épp az imént
falt fel egy asszonyt. Ahogy megérezte Trish közelségét, a férfi felült, és
maga elé emelte a takarót. Ez a szokatlan figyelmesség meglepte a lányt.
Rettegett, mégis meg kellett kérdeznie…
– Akkor engem is felfalsz, mint anyámat?
Ahab szokatlanul gyengéden válaszolt.
– Dehogy fallak… – mondta. Trish
közelebb óvakodott, szemérmesen lesütött szemel. Majd leült az ágyra, és a
férfihoz húzódott. Az kissé remegett, testén az inak reszkettek a
kimerültségtől. Talán az, hogy évek óta embertestbe zárva kellett élnie,
elvette az erejét, töprengett Trish.
–
Tehetek érted valamit? – kérdezte, és végigsimított a férfi arcán. A
kígyóbőr a férfi alatt fénylett, Ahab a testével védte.
Ahab közelebb hajolt, és suttogva
mondta:
– Ezt nem szabad, mert én… –
Elgondolkozott. De Trish tudta, mit akar a másik mondani. Jól tudta, hogy
milyen szálak fűzik őket egymáshoz. És azt is, milyen fájdalmat okoz azzal,
amit tenni készül… Baljával megmarkolta a bőrt. Ahab hitetlenkedve kapott utána,
látszott a mozdulatán, hogy nem akarja bántani a lányt, csak finoman lefejteni
a kezét az anyagról, közben észre sem vette, ahogy Trish jobbjával a piszkavas
után nyúl. Ahab felüvöltött, ahogy a piszkavas keresztüldöfte a vállát, és hátratántorodott.
Trish elérte, amit akart. Nem szerette volna Ahabot súlyosan megsebesíteni,
tudta, akkor haszontalan lenne a kígyóbőr. Ragacsos vér fröccsent a szemébe, de
nem bánta, az arcát a kígyóbőrbe temette, és beszívta a rothadáshoz hasonlatos,
édeskés illatot.
– Most már az enyém, igen, az enyém! –
suttogta, és hosszú idő után először mosolygott élő ember a királyságban. A
labirintusban bolyongó emberek Trish egy csapongó kívánságának engedelmeskedve
újra szoborrá merevedtek.
Trish nem követte el azt a hibát, amelyet
az anyja. Saját kezével szabta a kígyóbőrt a selyemruha belsejébe, és aztán
mindig ezt az ébensötét estélyit hordta, csak ritkán vette le, ha tisztítani
kellett. Ahabnak hatalmas kínokat okozott ezzel, de aztán a férfi
elcsendesedett, és hetekig nem szólt hozzá. Trish mindenféle csemegét hozatott
neki keletről, nem akarta úgy kínozni, ahogy az anyja. Porhanyós nyulat süttetett, és maga vitte fel
Ahabnak. Lerakta a tálcát a férfi elé, aki a tűz mellett üldögélt unottan.
Trish lehajolt, megrakta a kandallót, és betakarta Ahabot egy hatalmas
pokróccal. Aztán csókot lehelt a sebes arcára, oda, ahol az anyja
felpofozta. Ahab elhúzódott, teste beteges
hideget sugárzott.
– Ugyan, apám – mondta –, nem akarom,
hogy megfázz. – Eligazgatta a puha anyagot a férfin, és meggyőződött róla, hogy
a szobában olyan meleg van, amennyire csak lehet. – Majd nemsokára leköltözöl,
az én lakosztályom mellé, ott sokkal nagyobb a kandalló, és terpeszkedik egy
hatalmas vaskályha is a szobában. Biztos szeretnéd.
A férfi nem nézett fel rá. Trish
elfordult, hogy kimenjen, az ajtóba azonban férfi könyörgő hangja megállította.
– Kérlek, Trish. Lányom… – Felköhögött,
mintha ez a szó égetné a torkát, akárha parazsat nyelt volna. – Túl nagy az ára
a mágiának. Minden szépség csak illúzió, közben minden jót kiszív belőled, még a
csontjaidból is, ez hideg, embertől idegen varázslat. Engedj haza, míg nem
késő, és míg a szíved nem válik kővé. Nem való a mágia gyenge embereknek.
Trish az apjához lépett, és lehajolt,
újabb gyengéd csókot hintve a férfi homlokára, amely hideg verítékben fürdött.
–
De hát apám, én nem is vagyok ember, félig belőled vétettem. – A férfi
tekintete elsötétült, majd a tűz felé fordult. Aznap nem is szólt többet.
Trish pedig belépett anyja szobájába,
amely most már az övé volt. Felemelte a sötét ékkövekkel kirakott tiarát, eligazgatta
hajkoronájában, és a tükörben nézegette magát. A vörös, érzéki ajkát,
végigtapintott dús mellén. Sűrű szempilláit kifestette, majd ujjaival
végigszántott a kígyó módra tekergődző fürtjein, amelyek nem varázslattól elevenedtek
meg, hanem maguktól; az apja öröksége fűtötte, minden porcikáját átitatta a
tilalmas mágia. A tükörbe pillantott, az örvénylett és a jövendőt mutatta neki.
Nemsokára egy új, hatalmas boszorkány-királynő emelkedik magasra, olyan
hatalmassá válik, hogy az egész világra árnyékot vet, örökös napfogyatkozásként.
És Trish tudta, hogy ő lesz a kígyó, amely majd elnyeli a Napot, ahogy egykoron
megjövendölték.
Slots | Play casino games for real money in US - Casino Roll
VálaszTörlésWelcome to Online 룰렛 배당 Casino Roll! Play online slots & games for real money in 봄비 벳 our bet365 korea mobile casino app, where you can play your 서산 휴게텔 favorite 안전 바카라 casino games