Mi ez?

 Olvastam Max Barry regényét, a Lexikont, de most nem erről szeretnék írni kezdésként, hanem arról a gondolatról, amit a Köszönetnyilvánításban találtam, ugyanis nagyon megragadott. A könyv a Gabo kiadó gondozásában jelent meg, és ha valaki szereti a krimis, fordulatokkal teli urban fantasyt, akkor szeretettel ajánlom.

A 488. oldalon találhatóak ezek a sorok:

 "És te itt. Neked is köszönöm, hogy azok közé tartozol, akik szívesen vesznek könyvet a kezükbe. Igazán nagy szó. Múltkoriban találkoztam egy könyvtárossal, aki azt mondta, nem olvas könyveket, mert egész nap azokkal dolgozik, és otthon szeretne inkább kikapcsolódni. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez pokoli hátborzongató. Köszönöm neked, hogy szükséged van történetekre, méghozzá olyanokra, amik a fejedben játszódnak le." 

Én ismerek olyan embereket, akik nem értenének egyet Max Barryvel arról, hogy ez milyen hátborzongató, és amikor hasonló kijelentéseket hallottam, mindig elszégyelltem magam, hogy én is ezt gondoltam, hogy ez valahol szomorú. Nem félelmetes, de szomorú, na. Nagyon örültem, amikor ezt olvastam, és rájöttem, hogy a világ egy távoli, eldugott pontján valaki egyetért velem :)

Sokáig tagadtam, és próbáltam elnyomni magamban a késztetést, hogy nekem szükségem van olyan történetekre, amik a fejemben játszódnak le. Szeretek bennük elmerülni, szeretek velük foglalkozni. Hívhatjuk ezt eszképizmusnak, valóság elöli menekülésnek, amit sokan megvetendő magatartásformának tarthatnak. Valahol azért lettem elcseszett bölcsész, mert mindig is szerettem elmerülni ilyen világokban. Szerettem volna írni is, de ez más kérdés. Én ezt a köszönetet egy nagyon szép nyitógondolatnak tartom a bloghoz. Mert ez valahol összeköti azokat az embereket, akik szeretnek elmerülni fejben lejátszódó történetekben, akár a sajátjukban, akár máséban.

És akkor, egy nagyon őszinte, mi lesz ez itt:

Ez a blog nem szeretne hagyományos értelemben vett könyvesblog lenni. Nem is tudnék olyan jó könyvajánlókat írni, mint a többiek. Ahhoz én inkább elemzős vagyok, olyan rossz irodalomtanárnéni értelemben, vagy kicsit lilás-elszállt módon, és ahhoz sem vagyok elég jó elemző, hogy ebben az irányban tovább mozdultam volna. Ezért vagyok elcseszett bölcsész :)  De azért lesznek ilyen posztok. Ez a blog nem írástechnikai blog. Nem szeretném megmondani a tutit, nem szeretne Boncnok lenni. Pakoltam oda fel a cikkeket, de néha nem értettem egyet, vagy mást gondoltam, szóval lesznek írástechnikai cikkek, de egyéni útkeresés szintjén. Szeretnék szabadon gondolkozni egy-egy témáról, hogy nem kell attól szoronganom, hogy most egy hatalmas felelősség súlya nehezedik rám.  Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért nem a kockás füzetembe írom le mindezt...? Egy évig oda írtam, komoly, és már nincs is nagyon ingerenciám arra, hogy például a molyon értékeljek könyveket.  De így meg mindig bennem van a kisördög, hogy ez mentális maszturbáció :) Aki ismer, tudja, hogy ez engem miért aggaszt, és honnan jön. Szóval talán valakit érdekelni fog, vagy elgondolkodtat, vagy vitatkozik velem, akkor már jó. Ha meg nagyon nem értesz egyet, akkor kérlek csak legyints, és lépj tovább. Köszönöm szépen.